25.rész-A látogatás

-Ő Sötét Angyal, én meg Fehér vagyok. A szabályok tiltják ezt.-nézett barátnőire Sandra.
-Lehet, hogy a srác nem tudja.-tételezte fel Reb, míg Bella megrázta fejét.
-Biztosan tisztában van a szabályokkal, csak nem érdeklik. Egyáltalán van fogalma róla, hogy te a Fehérekhez tartozol?-a lányok csak megrántották vállukat. Rebecca sóhajtott:
-Sandy, ha nem lenne ilyen szabály, elmennél vele?-az említett elpirult, ők pedig kuncogva figyelték őt.
-Öö...azért nem biztos, hogy...akarom mondani, ő más, talán rendes srác...szóval igen.-az utolsó szót szinte suttogva ejtette ki.
-Van kedved szabályt szegni?-kérdezte Bella, rákacsintva a lányra, aki rémülten megrázta a fejét:
-Túl kockázatos. Mit szólna Nick? Úgysem szimpi neki Niall, így aztán nem is engedné, hogy randizzak vele.
-Igen, ebben viszont igazad van-értettek egyet bólogatva. Rebecca és Sandra elővették ruháikat és felöltöztek, Bella pedig megnézte az időt: fél kilenc volt.
-Na, lányok, mi legyen a mai program?-kérdezte Reb, jókedvűen nézve a barátnőire.
-Nem is tudom-gondolkozott egyikőjük-Niall felajánlotta, hogy mutat még helyeket itt, Londonban,de...
Bella felsóhajtott, mert eszébe jutott a göndörke és a ,,meghívása". Rettentően kíváncsi volt, ugyanakkor félt Őt újra látni.
Észre sem vette, hogy barátnői elhallgattak, csak akkor, mikor Rebecca meglegyezte kezét az arca előtt:
-Min gondolkodtál el ennyire? Csak nem Harryn?-a lány picit elpirult, aztán sóhajtott egy aprót.
-Segítsetek! Ti mit tennétek az én helyemben?-Sandra rávágta:
-Ha engem kérdezel, én tuti elmennék hozzá, érdekelne, hogy mit akar. -Reb ennél azért óvatosabban felelt:
-Én nem mennék el hozzá rögtön, de előbb-utóbb biztos.-Bella határozottan bólintott.
-Rendben, igazatok van.
-De azért óvatosan!-emelte fel a mutatóujját Reb.-Tekintettel arra, hogy mit tett.
-És attól még hogy egyetértünk abban, hogy Ő helyes pasi,-folytatta Sandy- ez mit sem változtat a tényen: egy veszélyes idióta, egy manipuláló, egy nőcsábász...
-Tudom, tudom, ne folytasd-legyintett Bella mosolyogva.-Viszont Anyuék nem tudhatják meg, mire készülök, nem engednék.
-Nagyon egyszerű, csak annyit kell tennünk, hogy azt mondjuk, bemegyünk a városba. Ez így is lesz, viszont te megkeresed azt a börtönt, ahol Ő van. Mi pedig megvárunk. -Rebecca ötletével mindenki egyetértett, így reggeli után a három lány el is indult. Nicket és az ikreket nehezen lehetett lerázniuk, mert nem tetszett nekik, hogy a lányok nélkülük mennek, de végül sikerült.
-Tehát-tekintett fel Rebecca London térképének tanulmányozásából-itt kell befordulni balra, aztán jobbra, aztán megint balra.-minél közelebb kerültek Harryhez, Bella szíve annál jobban zakatolt.
,,Mit tegyek, amikor belépek oda? Egyáltalán kivel beszéljek, ki tud nekem segíteni, hol lesz Harry? Hogy köszönjek neki?" Ezernyi kérdés járt a fejében, de egyikre sem tudta a választ, új volt számára ez a helyzet. Barátnője hangja zökkentette ki merengéséből:
-Megérkeztünk. Vigyázz magadra!-ölelte át Rebecca, majd Sandra is. Bella félve tekintett a zord, komor épületre, amely előtte magasodott. Egy kicsit tétovázott, majd bátortalanul intett a lányoknak, belépve a kapun. Útját állták a biztonsági őrök, akik ellenőrizték, nincs-e a lánynál bármilyen veszélyes tárgy. Ezután Bella higgadtságot erőltetve a recepciós pulthoz lépett:
-Jó napot kívánok, Bella McNeel vagyok, és az egyik rabhoz jöttem...látogatóba.-ejtette ki a szavakat a száján halkan. Az előtte ülő nő mogorván meredt rá, majd csak ennyit szólt:
-A folyosó végén balra az első ajtó.
-Köszönöm-mormogta Bella, s elindult a terem felé. Körülötte biztonsági őrök és egypár rendőr beszélgetett valamilyen fontos témáról, ami cseppet sem érdekelte őt. Rácsok zörejét, kiabálást hallott, amitől összerezzent. ,,Mi mondanivalója van Harrynek számomra? Csak nem az, hogy sajnálja?"-gondolta, miközben lassan lépkedett. Az ajtó előtt állva vett egy mély lélegzetet, majd óvatosan benyitott.
Az első, amit meglátott, Harry zöld szemei voltak. Beléptekor a fiú elmosolyodott, ugyanakkor halványan látszódtak a szeme alatt lévő karikák. Fürtjei össze-vissza álltak, ingjei és fekete nadrágjai helyett egy narancssárga színű kezeslábast viselt. A lány arcát figyelte, aki zavartan lesütötte szemeit, majd leült az asztal másik végén található székre. Így egymással szemben ültek, viszonylag távol egymástól. Ami még Bellának nem tűnt fel, az a srác mellett álló őr volt. Harry tekintetével azt üzente neki, hogy hagyja őket kettesben. Az őr észrevette, de mielőtt elhagyta volna a szobát, odafordult a lányhoz:
-Hölgyem, ha bármi baj van, csak kiabáljon ki, vagy hagyja el a szobát. A 38-as számú rab nem tud ártani Önnek a kezén lévő bilincseknek köszönhetően.-Bella bólintott, közben a szeme sarkából Göndörkét figyelte. Az ajtó becsukódása azt jelentette, hogy egyedül maradtak. Harry előrébb dőlt, összebilincselt kezeit az asztallapra tette. Némán figyelték egymást, aztán a fiú megtörte a csendet:
-Örülök, hogy eljöttél, Bella.-ő csak bólintott, várva a folytatást. Idegesen fészkelődött a kemény széken.
-Nem kell félned tőlem.
-Adtál rá okot.-vágta rá határozottan a lány. Harry elnézett, és lassan bólintott.
-Igazad van. De megígérem, hogy több okot nem fogok rá adni-nézett mélyen a szemébe.
-Szóval...mit is akartál mondani?-kérdezte Bella megköszörülve a torkát. A srác felsóhajtott:
-Ki mondott neked baromságokat rólam, a szörnyű, gonosz Harryről?-a lány az ajkába harapott.
-Senki-motyogta. Harry ajkain hitetlen vigyor játszott.
-Nem olyan vagyok, mint amilyennek megismertél vagy amilyennek mások mutattak.-most Bellán volt a sor, hogy hitetlenkedő arcot vágjon.
-Én nem raboltam el lányokat, és nem fektettem meg őket az akaratukon kívül.- a lány szája megrándult a szóhasználat miatt.
A fiú folytatta.
-Én csak kinéztem pár sötét lelkű csajt, akik kérés nélkül az ágyamban kötöttek ki, aztán az átbulizott, piálós este után úgy sem emlékeztek semmire. Másnap pedig elküldtem őket a Sötét Angyalok palotájába, hogy a tudós angyalaim átalakítsák őket olyanná, mint például én.
-V...várj, emberekből angyallá alakítottátok át őket?-dadogta.-Mi szükség volt erre?
-Egyre kevesebb a Sötét Angyal, és több a jó. Nem hagyhatom kipusztulni a népem.-nyomatékosította mondandóját. Bella értetlenül megkérdezte:
-De mi közöm van nekem ehhez az egészhez?-mikor a srác száját nyitotta, hogy elmondja, ő megelőzte:
-Tudom, hogy nem azért, mert akarsz engem, valami más áll a dolog hátterében.-Harry fürkészve tekintett rá, s lassan megszólalt:
-A dédnagymamád angyal volt. Méghozzá...az egyik legkülönlegesebb, aki valaha létezett. -a lány figyelmesen hallgatott.- Keveredtek benne a Sötétek és a Jók képességei, tulajdonságai. Ezért lett Nick az őrangyalod, és ezért is van szükségem rád: olyan erőket örököltél tőle, amik segítségével a Fekete Angyalok serege képes az uralma alá vonni a fehéreket. Te azon kevesek közé tartozol, akik rendelkeznek őrangyallal és démonnal is.
-Van egy démonom?-dőlt előre izgatottan a lány. Haja az arcába hullott, de nem foglalkozott vele.
-Igen-vigyorgott rá a srác-,az pedig én lennék. Én vagyok a démonod.-Bella fáradtan pislogott párat, és lenyelte, amit mondani akart.
-Ezért vagyok ott mindenhol, ezért viselkedsz néha gonoszul másokkal. Én és Nick is befolyásolunk téged.
-Hát ez fantasztikus...-húzta el a száját a lány. Tekintete Harry arcélére, majd ajkaira vándorolt. Megköszörülte a torkát:
-El tudod nekem mondani, hogy pontosan hogyan is tudnék...vagyis ha egyáltalán akarnék, talán segíteni a Fekete Angyaloknak legyőzni a fehéreket? Milyen képességem van? Egyáltalán honnan tudsz róla? Vagy tudod egyáltalán?-tartott egy kis szünetet, miközben a srác szórakozottan nézett rá.
-A képességed egyszerűnek tűnik, de nagyon hasznos.- Bella felvonta a szemöldökét.- Ha valaki szemébe nézel sokáig, szemkontaktust tartasz vele, átveheted felette az irányítást. Azt csinálhatsz vele, amit akarsz. Gyakorlatilag a bűverőd alá vonod a gondolataiddal.- Harry hátradőlt.
-Oh- csúszott ki a lány száján- ez tök jó. Csak nem tudom, hogy használjam.
-Amiatt ne aggódj-nevetett fel a fiú- majd én megtanítom neked.
-És kin gyakoroljam majd?
-Nem is tudom....bárkin. Járókelőkön. Tényleg-vigyorodott el hirtelen-mit csináltatnál meg velem?-Bella arcán zavarodottság futott át, majd tétován azt motyogta:
-Fogalmam sincs.-megpróbált nem az előtte ülő szemébe nézni.- De hogy segíthetnél, ha most itt vagy? És talán itt is maradsz...-H megrázta a fejét:
-Ugyan, csak nem hiszed, hogy engem ide bezárnak? Vannak kapcsolataim, akik tudnak nekem segíteni, kijuttatni innen. Legálisan.- Bella csak bámult rá.
-Nem vagy semmi-sóhajtott. Egy ideig csendben néztek egymásra, majd a fiú előrehajolt:
-Köszönöm, hogy eljöttél. Csak ennyit akartam mondani - a lány felállt.
-A tárgyaláson találkozunk. Addig légy jó!- Bella utoljára hátrafordult.
-Szia-suttogta, majd kilépett az ajtón. Harry addig követte a tekintetével, amíg el nem tűnt a szeme elől. A lány sietve elhagyta az épületet. Egyszer csak elméjébe egy emlék furakodott be. Az a pillanat, mikor a Göndörke megcsókolta. Megállt, pislogott párat, mire az emlék olyan gyorsan, ahogy jött, el is tűnt.  Barátnői a parkoló szélén állva, izgatottan figyelték őt. Rögtön odasiettek hozzá.
-Na, mit mondott? Mit akart tőled?-kérdezgették őt. Bella egyik lányról a másikra pillantott, majd lassan megszólalt:
-Elmondta, hogy nem vagyok átlagos.-Rebecca legyintett.
-Á, minden srác ezt mondja, hogy becserkésszen minket.
-Nem, nem úgy értem!-rázta meg fejét a lány.-Nem vagyok átlagos ember.-sétálni kezdtek a forgalmas utcán. A két lány kíváncsian csüngött barátnőjük szaván, miközben az kitálalt a történtekről.
-A dédnagyim angyal volt, egy különleges képességgel rendelkező. Tőle örököltem azt, hogy másokat be tudok folyásolni, akaratukon kívül tudom irányítani őket.
-Várj, mi?-vágott közbe hitetlen arccal Sandra.-Ezt fel kell dolgoznom.
-Akkor...akkor te is angyal vagy?-pillantott Reb Bellára, aki nemet intett.
-Nem tudom. Szerintem angyal nem vagyok, csak valamilyen...természetfeletti ember.
-És tudod is használni ezt a képességedet?-érdeklődött Sandra.
-Egyelőre nem. Nem tudom, hogy lehetne. Persze Harry azt mondta, meg fogja tanítani nekem. Hogy őszinte legyek, izgatott is vagyok miatta, meg egy picit tartok is tőle,  hogy ilyen hatalmat kaptam.
-Lehet, hogy ezért is vagy népszerű a suliban.-nevettek fel mindannyian.
-És mi volt még?-folytatta Rebecca a kérdezgetést, mire Bella nehezen, de minden mást is elmondott.
Lassan visszaértek a hotelhez, és felmentek a szobájukba.

Rebecca szemszöge

A többiek lementek a hallba beszélgetni, de most nem mentem. Elfáradtam a séta után, ami elég hosszú volt. Bella pontosan tudja rólam, hogy nem szeretek se futni, sem sportolni. Elég lusta vagyok, ami tudom, hogy nem a legjobb tulajdonságom, de nem akarok változtatni rajta.
Úgy döntöttem, lepihenek kicsit, így kényelmesen elhelyezkedtem az ágyamon, kezembe véve a telefonom. Lecsekkoltam a facebook és -instagram oldalam, hátha történt valami érdekes az osztálytársaimmal és ismerőseimmel. Brynn a fiújáról posztolt egy képet, Monica és Rihanna moziban voltak, és raktak hozzá egy képet, amin vicsorítanak valami színész kartonbábuja mellett.
April egy Melanie Martinez szám linkjét rakta ki, amit tizennégyen kedveltek is. És Kevin. Aki egy szelfit rakott ki magáról. Pár másodpercig mozdulatlanul néztem a srác arcát, akiért nem is olyan régen hevesen dobogott a szívem. Jól megszemléltem a mosolyát, ami arroganciáról és magas egóról árulkodott, aztán a szemét is. Ha az ember sokáig nézte a képet, feltűnt neki, hogy nem olyan gondtalanul mosolyog, mint első látásra tűnik. Mintha némi aggodalom tükröződött volna a tekintetéből. Fejcsóválva lejjebb görgettem az oldalt. Kevint tipikusan a külsejéről ítéltem meg, s rendkívül bántott, hogy a legjobb barátnőm tetszik neki. Már rájöttem, milyen is valójában, ezért vonzalmam iránta szinte a nullára csökkent. Volt itt más is, aki viszont nem csak a kinézetével, de a személyiségével is elbűvölt. Ahogy ezen gondolkodtam, szám önállóan mosolyra húzódott. Meguntam a facebookot, szóval lezártam a telefont, és elhelyeztem az ágy mellett álló éjjeliszekrényen. Kimentem az erkélyre, s elkezdtem dúdolni egy dalt, közben arra a bizonyos srácra gondolva. Hideg fuvallatot éreztem a hátam mögött, de nem törődtem vele, egészen addig, amíg egy kéz meg nem érintette a vállam. Ijedtemben megugrottam, majd hátrafordultam. Nem hittem a szememnek! Gondolataim tárgya, maga James állt mögöttem.
-Ja...James! Te hogy kerültél ide?-dadogtam, miközben ő egy lehengerlő vigyort küldött felém, mellém lépve.
-Nos...én is angyal vagyok, de ez nem lényeges. -elpirultam, elfordítottam az arcom az engem bámuló Jamestől.
-Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
-Biztos forrásból.-majd tartott egy kis szünetet.-Látni akartalak.-ha lehet, még jobban elpirultam. Az ajkamba harapva válaszoltam:
-Örülök, hogy itt vagy.-azzal minden bátorságom összeszedve rámosolyogtam a fiúra.
-Tudod, Rebecca, gondolkoztam. Jó volt veled táncolni Bella buliján. Mi lenne, ha elmennénk ma este valahová, csak mi ketten?-te jóságos ég!!! Most komolyan randira hívott?? Ezerszer is igen!
Nem is vettem észre, hogy vigyorgok, sőt azt sem, hogy a válaszomra vár.
-Rebecca-legyezte meg kezét az arcom előtt nevetve, mire bólogatni kezdtem:
-Igen, persze! Vagyis szívesen elmegyek veled.-fordultam felé.
-Rendben, akkor hétre érted jövök.-simította meg a karom, mire megint bólintottam. Belül majd szétvetett a boldogság, de próbáltam visszafogni magam. Így csak mosolyogva figyeltem, ahogy egy újabb hideg fuvallat kíséretében köddé válik. Mikor eltűnt, mélyet sóhajtottam, majd besétáltam a szobába. Alig hittem el a történteket: nem tudtam hova tenni James felbukkanását. Ekkor kitört belőlem egy hangos sikítás, és ugrálni kezdtem az ágyamon:
-Igeeeen, randira hívott! Ezaz!-bárki, aki bejött volna, azt hihette, hogy megőrültem. Úgy döntöttem, hogy azonnal elújságolom a hírt Bellának, szóval futva elhagytam a szobát. Beszálltam a liftbe, miközben szívem majd' kiugrott a mellkasomból az örömtől.Végre velem is történik valami izgalmas és jó, mint a legjobb barátnőmmel. Bár az utóbbit visszavonom, mert Harry felbukkanása nem volt jónak nevezhető. Izgalmasnak viszont igen. Nagyon sajnáltam, ami vele történt, legszívesebben megfojtottam volna azt a fiút! Hogy mert ilyet tenni vele? Még mindig haragudtam ezért, hiába láttam Bellán, hogy érzései vannak iránta. Harry egy igazi rohadék. Egy senki. Elmehet a francba Niallal meg az összes Fekete Angyallal együtt! Miatta még jobban félteni kezdtem a legjobb barátnőmet. Visszagondoltam arra, amikor Bellával megismertük egymást.
Felhős, hideg márciusi nap volt. Éppen hazafelé tartottam a suliból, amikor elkezdett esni az eső. Először nem zavart, mert szerettem az esőt: hűsítő volt, jó érzés volt, ahogy a hideg cseppek táncot járnak a karomon. De aztán megdördült az ég: egy villám szelte át. Kissé megijedtem. A viharnak köszönhetően leszakadt az ég, hatalmas zivatar keletkezett. Ez már sok volt. Fekete macskanadrágomon átázott foltok éktelenkedtek, hajam csapzottan tapadt szintén fekete pólómhoz. Elkezdtem futni, közben körbenéztem, hátha valahová be tudok húzódni. Egy kávéház éppen nyitva volt, ahogy láttam, nem voltak sokan bent. Habozás nélkül odafutottam az ajtajához, s kinyitottam. Felettem egy csengő szólalt meg csilingelve, én pedig köszöntem a felém forduló pénztárosnak, aki szánakozó pillantást küldött felém. A legtöbb asztal üres volt, két párt láttam és egy lányt, aki körülbelül velem egykorú lehetett. A forrócsokiját kavargatta, ami előtte volt elhelyezve az asztalon. A lánynak hosszú, szőkésbarna haja volt, kék szeme és rózsaszín ruhát viselt. Nem tudom miért, de rögtön szimpatikusnak találtam. Valami mást is éreztem, mikor ránéztem: mintha már ismertem volna, mintha egy kapocs kötött volna hozzá. De hogy kinek a kapcsán ,,ismertem", arról fogalmam sem volt. Felemeltem a fejem, és egyenesen odamasíroztam hozzá.
-Szia!-köszöntem rá mosolyogva, egy picit félénken, mire csodálkozva felpillantott, s visszaköszönt.
-Leülhetek ide?-kérdeztem. Vetett egy pillantást az arcomra, aztán a ruházatomra, úgy tűnt, mintha azt mérné fel, hogy nem vagyok-e ciki ahhoz, hogy mellé üljek. Végül meleg mosoly terült szét az arcán, és megpaskolta a mellette lévő helyet.
-Persze, gyere csak.-megköszöntem és helyet foglaltam. 
-Látom jól eláztál.-szólalt meg sajnálkozva. 
-Igen-bólintottam.-De nem baj, úgyis megszáradok.-felnevetett, majd kedvesen szólt:
-Mit szólnál egy forrócsokihoz?-meglepve néztem rá, mire folytatta.-Már hogyha szereted, persze. Szívesen megvendégellek.
-Ó...köszönöm, rendes vagy.-elgondolkoztam az ajánlatán, végül bólintottam.-Igen, elfogadnék egyet.-felállt, s odament rendelni a pulthoz.Ezalatt szemügyre vettem őt: magas volt, stílusa egyedi, eleganciát tükröző. Ruhái drágának tűntek. Azon gondolkoztam, hogy biztosan gazdagok lehetnek a szülei. Hiába, ő mégis kedves volt velem, nem úgy, mint az iskolámban a gazdag, népszerű lányok. Mint Camila, akivel kölcsönösen utáltuk egymást. Na nem mintha én nem lettem volna népszerű: mi osztottuk ketté az iskolát, a diákokat két csoporttá. Hozzám tartoztak a kedvesek, normálisak, hozzá pedig a gazdag, elkényeztetett libák és fiúk, akik fent hordták az orrukat. Ő mégsem ilyennek tűnt. Elég gyorsan visszaért, kezében a gőzölgő itallal, majd letette elém.
-Köszönöm-mosolyogtam rá, mire legyintett:
-Ugyan, semmiség. Egyébként Bella vagyok.-mutatkozott be, miközben beleivott a pillecukros csokijába.
-Én Rebecca. 
-Hány éves vagy? Velem egykorúnak tűnsz.-nem kertelt, bátran megkérdezte, ami eszébe jutott. Ezt is bírtam benne. Én inkább a félénk típus voltam, aki mindent kétszer átgondol.
-Tíz vagyok.-erre felcsillant a szeme.
-De jó! Én is!-felnevettünk, majd egy kis csend után, mikor is mindketten az italunkba feledkeztünk, megkértem, hogy meséljen magáról. Így kezdődött a barátságunk.
Boldogan emlékeztem vissza erre a sorsdöntő találkozásra, ami megváltoztatta az életem. Bella imádott magáról beszélni - ami a mai napig is így van - magabiztos volt, de mégsem arrogáns. Viszont egy kicsit kényes is, utálta, ha koszos lesz, nem szerette az esőt és a sarat, a rossz szagokat, és féltette a ruháit. Amiket én is féltettem volna a helyében, mivel minőségiek voltak. Boldogságot hozott a mindennapjaimba, mellette önfeledt voltam, önmagam lehettem.
Szerettem őt, úgy, mintha a testvérem lett volna. Bár ott volt nekem Nick is.
A lift leért a hallba, mire kiszálltam belőle, hogy megkeressem a többieket. Végigmentem egy folyosón, aztán beléptem egy szobába, ahonnan nevetés szűrődött ki. Valóban, a barátaim ott ültek egy kényelmesnek tűnő kanapén, és jókedvűen csevegtek. Nick felnézett:
-Á, itt van Rebecca!
-Szia, csak lejöttél?-érdeklődött mosolyogva Bella, mire odamentem hozzá, és felhúztam a kanapéról.
-Valamit el kell mondanom-vigyorogtam, mire titokzatos mosoly ült ki az arcára.
-Ó, csak nem pasiügy?-esett le neki rögtön.
-Nekünk is mondd el, Reb!-kiáltotta oda nekem Adam.
-Ez nem rátok tartozik-meredt rájuk a barátnőm. Sandra mellénk állt:
-Nekem elmondod?-kérdezte, mire megvontam a vállam.
-Igen. Na, gyertek, nem itt akarom.-kimentünk a folyosóra, amikor is mind a ketten izgatottan néztek rám.
-Naa, mondd már!-ugrált Bella fel-le.
-Oké. Szóval kint voltam az erkélyen, amikor egyszer csak megjelent James. Kicsit beszélgettünk, aztán...aztán elhívott randizni!-a lányok felujjongtak, s megölelgettek.
-És mikor mentek?
-Ma este. Hétre jön értem.
-De várj-Sandra egy valamit nem értett.- Hogyhogy egyszer csak megjelent James? Hogy csinálta?
-Ő is angyal.-válaszoltam, Bella pedig hozzátette:
-Biztos teleportált.-ebben megegyeztünk, aztán visszamentünk a srácokhoz beszélgetni.