2018. február 4., vasárnap

27. rész - Leszel a modellem?

Bella lassan megfordult, majd unottan meredt az őt megszólító Kevinre:
-Az elmúlt idő alatt egyszer sem jutottál az eszembe.- felelte lazán, mire a fiú – mintha már számított volna erre a válaszra – nevetve megvonta a vállát.
Csak annyit akartam mondani, hogy sajnálom, ami veled történt. – nyögte ki lehajtott fejjel.
A lány sóhajtott.
-Nem kell bocsánatot kérned.
-Csak hogy tudd, én nem vagyok olyan szemét, mint Harry. Igazából még sosem csinált ilyet, te voltál az első, akivel… - a lány kivette a töri füzetét, majd becsapta a szekrénye ajtaját - ezzel leállítva Kevint.
-Kevin – nézett a szemébe komolyan – én ezen már  túl vagyok. Ne emlékeztess rá folyamatosan!
-Bocsáss meg – válaszolta bűnbánóan Kevin.
-Akkor – vakarta meg a tarkóját – most már jól vagy?
Bella bizonytalanul bólintott, aztán sarkon fordult, és otthagyta a fiút.

Miközben sétált a folyosón, Nick egyik barátja, David jött vele szembe, aki megállította.
-Szia!
-Helló-köszönt vissza mosolyt varázsolva arcára.
-Azt szeretném mondani – kezdett bele David -  , hogy ha szükséged van valamire, akkor rám számíthatsz. Biztos jól esne támogatásként egy erős kéz. – kacsintott a lányra. Bella arckifejezése jókedvűről hitetlenkedőre váltott, majd megrázta a fejét:
-Nem vagy normális, hogy azok után, amik velem történtek, fel próbálsz szedni! Ezt nem hiszem el!
-Értem én ; időre van szükséged. Majd szólj, ha készen állsz egy kapcsolatra. – David teljesen komolyan beszélt, egyáltalán nem vette észre, hogy mekkora baromságot mondott.
-Egyébként nincs szükségem semmilyen segítségre. De azt hiszem, másnak nem ártana – mutatott egy lányra, aki éppen leejtette  a könyveit. A srác erre elhúzta a száját.
-Most megyek, mert csak rabolod az időmet. Csáo! – intett neki Bella, majd nyugodt léptekkel elsétált az igazgatói irodához.
 ,,Ez nem jött be. Na, majd legközelebb! Úgyis észre fogja venni, hogy milyen figyelmes és jóképű vagyok. Ez bejön a csajoknak!”-azzal vigyorogva továbbállt.


Délután


Bella és a cheer csapat – a legtöbben egy osztályba jártak a lánnyal –sulis pletykákon nevettek, miközben felvették a gyakorlóruhájukat.  A következő, iskolák közötti focimeccsen fognak szurkolni a játékosoknak. A lányok Bella hiánya miatt nem sokat gyakorolták a hetekkel ezelőtt kitalált koreográfiát, amely veszélyes elemekből állt: minden lánynak szaltóznia kellett benne, valamint a mozdulataiknak harmonizálniuk kellett egymással.  Fontos volt, hogy minden tag ott legyen a gyakorlásnál.
Bella és Rebecca még három éve részt vettek a cheerleader válogatón, ahol - előzőleg szerzett tornász éveik miatt – elég jól teljesítettek ahhoz, hogy bejussanak. Mindketten kiskorukban kezdtek el gyakorolni a város sportközpontjának tornász foglalkozásain, és ezért a nehezebb gyakorlatokat is könnyedén meg tudták csinálni.  A két lány a legjobbak közé tartozott, s miután az előző kapitányuk leérettségizett, - közös egyetértéssel - Bella vette át az ő helyét.
A csapat éppen erről beszélgetett, miközben bement a tornaterembe.
-Képzeljétek – kezdett bele Bree – régen annyira rugalmatlanok voltak az izmaim, hogy még hídba sem bírtam lemenni!
-Azta! –csodálkozott Melinda. –Ezt elég nehéz elképzelni, látva a back handspring-jeid.- mindannyian felnevettek. Elkezdtek nyújtani, majd percek múlva Bells összecsapta a kezét:
-Figyeljetek, csajok! – az említettek köré gyűltek.
-Tudjátok, hogy egy ideig nélkülöznötök kellett engem, de remélem, hogy ennek ellenére valamennyire emlékeztek a koreo-ra. –Ashley és Kate bólintott.
-Mi emlékszünk – mondták az ikrek.
-Remek! – mosolygott a lány. –Mutassátok be nekünk, mi pedig utánozni fogunk titeket. – el is kezdték csinálni a gyakorlatokat, amik először nehezebben mentek:  Bree rálépett Ashley lábára, aki erre meglökte. A piramisnál Bellát majdnem elejtették, Lisa pedig megrántotta a csuklóját. Végül belejöttek a gyakorlásba, s csiszolgattak rajta. Az edzés csaknem két óráig tartott, ezért mindannyian kifáradtak.
-Be kell iktatnunk még egy edzést – szólalt meg Hannah. Rebecca is egyetértett vele.
-Legyen egy szerdai nap – javasolták páran.
-Nekem jó. – szólt Bree.
-Nekem is –tette hozzá Ashley és Kate. Bella végignézett a lányokon:
-Akkor megbeszéltük. És nagyon ügyesek voltatok! – mosolygott rájuk.
Lassan összeszedelődzködtek, és elmentek a dolgukra.
Rebecca Bree és Hannah társaságában lépett ki az épületből, és a parkoló felé tartott.
-Már hiányzott a szurkolás. – sóhajtotta.
-Újra bele fogsz lendülni, ne aggódj! – mondta Hannah. Egyszer csak a lányok szeme megakadt egy magas alakon, aki az autójának támaszkodott. Bőrdzsekit viselt motoros bakanccsal, ami nagyon menővé tette. Zöldes-barnás szemei a Hannah mellett álló szőke lányt méregették.
-Az ott James Maslow a focicsapatból? – tolta le napszemüvegét Bree, hogy jobban lásson – na meg hogy a srác észrevegye.
-Jó ég.- sóhajtott Hannah álmodozón. –Annyira cuki pasi! Szívesen romantikáznék vele. – bizalmasan barátnőihez fordult :
-És azt hallottam, hogy nagyon jól csókol! – Rebecca somolygott.
-Valószínűleg hamarosan én is megtapasztalom. – a csajok a szájuk elé kapták a kezüket, és elkezdték bombázni őt a kérdéseikkel:
-Kavartok?
-Mióta?
-Elhívott már randizni?
-Történt már valami köztetek?- a lány felnevetett.
-Bejövök neki. Legalábbis a közeledéséből ezt vettem le.
-Felejts el, amit arról mondtunk, hogy milyen helyes. –válaszolták a Gucci cipőjükre pillantva. –Nem tudtuk, hogy már foglalt.
-Ugyan – legyintett a lány – semmi baj. –ekkor James Rebecca felé intett, hogy menjen oda.
-Most mennem kell – mosolygott magabiztosan, majd elindult a srác felé.
-Érezd jól magad, bármit is csináltok!
-Mindenképp hívj fel minket, mindent tudni akarunk!- kiáltották utána, s egymásra nevetve elindultak az egyik gyorsétterem felé.
Eközben Ashley, Kate és Melinda Bella szobájában mulattatták az időt. A lány elmesélte nekik Harry-t, amire különböző reakciók érkeztek:
-Kár, hogy ilyen jól néz ki. Mindig a jóképű pasik a legrosszabbak. – forgatta szemeit Melinda.
-Igen! El vannak szállva maguktól. – értett egyet Kate, majd mesélni kezdett.
-Nekem is volt egy ilyen fiúm. Sajnos a suli focicsapatában játszik, ezért sokszor látom. Mikor együtt voltunk, folyamatosan csak magáról beszélt, kérdezgette, hogy jól néz-e ki, mindig ő volt a téma.
Elegem lett belőle, és négy hónap után szakítottam vele.
-Ahhoz képest elég sokat voltatok együtt.- állapította meg Bella a vörös körmeit nézegetve.
-Az volt a baj, hogy néha atom romantikus volt. Olyan szép dolgokat mondott – mélázott el egy pillanatra Kate.
-Lefeküdtetek? – kérdezett rá a haját fésülgető Ashley, mire barátnője megrázta a fejét.
Melinda megszólalt:
-A fiúmmal már egy éve együtt vagyunk, és minden remek.
-Ez elég ritka! – kapta fel a fejét Bells. –De örülünk neked. Ő az a srác, akiről már meséltél?
-Igen – mosolygott Mels a szerelmére gondolva.
-És hogy jöttetek össze? Ezt még nem mondtad el. – kíváncsiskodtak barátnői, s ő belekezdett a történetbe.


A parkolóban


Alighogy Reb odaért a fekete Audihoz, a srác máris megdicsérte:
-Nagyon csinos vagy. – egymás szemébe néztek, s a lány egy pillanatra szóhoz sem tudott jutni.
-Oh…köszönöm. Te is jól nézel ki. – James a derekát megfogva magához húzta egy ölelésre, s lágy csókot lehelt az orcájára. A lány pirulva elfordította a fejét, majd megkérdezte:
-Honnan tudtad, hogy meddig maradok a suliban?
-Kicsit kérdezősködtem – villantott egy szexi mosolyt J. –Ráérsz egy randira?
,,Most maradj nyugodt! Ez az, Rebecca, nézz magabiztosan erre a szuper helyes srácra. Flört time indul!”
-Veled bármikor. –  kacsintott rá. Beültek az autóba, s – a lány tudta nélkül – elindultak az ő kedvenc cukrászdája felé. A fiú vezetés közben lopva rápillantgatott.
-Mindent tudni akarok rólad.
-Ez kölcsönös – harapta be ajkát Rebecca automatikusan, habár meglepte a fiú megszólalása.
,,Ennél tökéletesebb lányt én még nem láttam. Annyira szexi!”
-Szóval? – vonta fel szemöldökét, mire Reb belekezdett.
-Múltkor mát említettem pár dolgot, de sok olyan van, amit még nem tudsz rólam.Hmm...-észrevette, hogy James az ajkait nézi. Ettől felbátorodott. - Szeretem a vörös színt, ruhákon és rúzsban is. Kiemeli az ajkakat. És bírlak. Most te jössz. – a srác nyelvével megnedvesítette száját, mielőtt megszólalt volna. 
-Nos…valóban jól állna rajtad a vörös, legközelebb valami olyat vegyél fel. – mindketten felnevettek. –Imádok színészkedni, és szerepelek a sulis darabban, amit izgatottan várok. Megkaptam a férfi főszerepet. Valamint szeretek fotózni, tájképeket, állatokat, de főleg embereket. Bejössz nekem, és szeretnélek megismerni. – a lány pislantott egyet.
-Hű… - szedte össze gondolatait – megadom ennek a lehetőségét.
-Remek. – vigyorgott James. Beparkolt egy szabad helyre, majd hozzá fordult:
-Itt is vagyunk, szépségem. – kiszálltak és bementek a kék falú kis épületbe.  Közben a lány megszólalt:
-Honnan tudtad, hogy ez a kedvenc helyem?
-Ugyanonnan, ahonnan azt, hogy mikor végzel.
-Jó kis informátorod lehet. – kuncogott, s James kihúzott neki egy széket egy ablak melletti asztalnál.
-Hölgyem - hajolt meg finoman, majd leült vele szembe.
-Most nem tudom eldönteni, hogy úriember vagy, vagy egy szívtipró.
-Egyszer ez, egyszer az. Ha azt szeretnéd, hogy romantikus legyek, akkor az leszek. – kacsintott rá.
Megérkezett a pincérnő, aki étlapokat adott nekik. Rengetegféle sütemény közül választhattak.
Leadták a rendeléseket, s közben beszélgetésbe bonyolódtak.
Rebecca kíváncsian nézte a srácot, s megszólalt:
-Az biztos. – nevetett a fiú. –Egyébként megnéztem instagrammon a képeidet, és azt kell mondjam, hogy fotogén vagy. A házamban berendeztem egy stúdiót, ahol tökéletes képeket lehetne csinálni rólad. Lenne kedved a modellem lenni?

1 megjegyzés:

  1. Nem akarom már megint Jamest isteníteni, de ÉN NEM HISZEM EL, HOGY ILYEN JÓL BELEÍRTAD A SZTORIBA! ANNYIRA SZEXI ÉS ÉDES... ÉS MÁR MEGINT FANGÖRCSÖT KAPTAM!!!! AMIKOR OTT ÁLLT BŐRDZSEKIBEN, HÁT ÉN MEGHALTAM!!!! ALAPBÓL IS IMÁDOM EZT A SZTORIT, DE HA Ő IS MEGJELENIK, AKKOR TELJESEN MEGBOLONDULOK (ld. hülye kommentek)!

    VálaszTörlés