28. rész

Rebecca hitetlenkedve meredt az előtte ülőre, aki félmosollyal figyelte vonásait, élvezve a lány zavarát.
-Ezt komolyan gondolod? Mármint... fotóznál engem?
-Pontosan így gondolom.- nevetett rá James.
-Azta! - pislogott Reb. -Hű!
-Gondolom ez egy igen. - hajolt hozzá közelebb a srác.
-Az. Mármint... igen.
Rebecca felnevetett, s megpróbált  nem még inkább zavarba jönni.
-Tudod, tőlem még senki nem kérdezett ilyet. Bellával persze sok képet készítettünk egymásról, de az más, mint profi kezekben lenni.
-Szívesen tartalak a kezemben, ha akarod. - kacsintott a fiú.
-Kiforgatod a szavaimat! - pirult el a lány.
-Pont ezért. -bökött az arcára gyengéden. Ahogy ujjai megérintették a bőrét, Reb melegséget érzett és valamiféle leírhatatlan, bizsergető érzés kerítette hatalmába. Tekintetük egybekapcsolódott, miközben James végigsimította arcát. A lány azt hitte, hogy meg fogja csókolni, de az utolsó pillanatban elhúzódott.
,,Ez még egy kicsit korai. Még azt fogja hinni, hogy túl rámenős vagyok. Hisz ez még csak a második randi, ő pedig nem az a fajta lány, akit túl egyszerű megszerezni. Így izgalmasabb."
A pillanatot a pincérnő törte meg, aki eléjük helyezte az édességeket. Közben kacér mosolyt küldött James felé, mintha Rebecca ott sem lett volna. A lánynak ez nem tetszett, rossz érzéssel töltötte el.Szerencsére a fiú csak udvariasan köszönte meg. A helyzetre az is rátett még egy lapáttal, hogy a pincérlány csípőjét látványosan ringatva vonult vissza a pulthoz. Rebecca megforgatta a szemeit, s reakcióját látva az előtte ülő felnevetett.
-Igen, egy kissé erőltetett volt a játéka. Nem esett le neki az, hogy nem egyedül vagyok  - hanem a világ legszebb lányával. - kacsintott.
-Ugyan...-nevetgélt megilletődötten az említett személy. ,,Tetszem neki, de nem akar megcsókolni. Ezt most mire véljem?"
-Túl korai lett volna. - a lány tágra nyílt szemekkel James felé kapta a fejét, aki ijedt arcot vágott.
-Megmondani a pincérnőnek, hogy ne próbálkozzon nálam. Hisz még elintézi, hogy el kelljen hagynunk a helyet. - magyarázkodott.
-Oh - bólintott a lány, bár nem volt biztos abban, hogy James igazat mond.
-Hangosan gondolkodtam. - nevetett a fiú..
-Megesik velem is. - mosolyodott el Reb, majd nekilátott az előtte heverő ínycsiklandozó süteménynek. Közben gondolatai a srác előbbi megszólalása körül jártak. ,,Olyan volt, mintha a gondolatomra válaszolt volna! Hisz ez lehetetlen. James nem gondolatolvasó, olyan nem is létezik. Bár Bella beszélt nekem Nick angyali képességeiről, ő is képes erre. És az a féreg Harry is. Furcsa."
James követte a lány példáját, s ő is enni kezdett. Mikor végzett az első falattal, megkérdezte:
-Hogyhogy nem fotóztad le a sütit?
A kérdezett meghökkenve nézett vissza a csibészesen mosolygó fiúra.
-Miért fotóztam volna le? Úgyis megeszem. - válaszára a fiú elégedetten bólintott. Rebeccának fogalma sem volt róla, hogy miért reagált így, felvont szemöldökkel várta a srác mondandóját.
-A legtöbb lány készít egy képet az ételéről Instára, de te szerencsére nem. Ők arra mennek, hogy mindenki irigykedjen a látszólag gondtalan életükre, arra az életre, amit a szociális médián látnak. Te más vagy. Különleges. Ez anélkül is látszik rajtad, hogy megszólalnál.
Reb - zavarában - a hajával kezdett játszadozni. Nem is tudott mit mondani a hirtelen jött véleményre, de boldogan vette tudomásul, hogy kiszemeltje így vélekedik róla.
-Köszi. - pislantott rá. A fiú zöldes-barnás szempárja intenzíven figyelte a lányt. Olyan érzése volt, mintha a lelkébe látna.
-Hétvégén van programod? - a lány magában ujjongott. ,,Igen! Ez az! Ezt el kell mondanom Bellának és a csajoknak. James Maslow megint randira hívott! Ebből lesz valami..." Gondolatainak tárgya sejtelmesen mosolygott, s elfojtott egy kuncogást, miközben Reb úgy
tett, mintha gondolkodna.
-Nincs. -jelentette ki végül.
-Akkor szombat este érted megyek. Hétre. Jó lesz?
A lány bólintott, s kíváncsian megkérdezte:
-Hova fogunk menni?
-Majd meglátod. Tetszeni fog. - ekkor megpittyent James telefonja.
-Bocsi, nem halkítottam le. - nézett bocsánatkérően Rebre.
-Semmi baj. - mosolygott rá, de furdalta a kíváncsiság, hogy ki írt üzenetet a srácnak. James gyorsan lecsekkolta a készüléket, s arca egy kissé elfehéredett. Úgy tűnt, mintha megijedt volna.
Rebecca közelebb hajolt hozzá.
-Minden rendben? - kérdezte, mire ő felnézett, s arckifejezése újra a régi volt.
-Persze. Csak a haverom szívatott meg. Horror képeket küldözget, ez az új hobbija. - Nyugtató mosolyt küldött felé, s befejezte a sütemény maradékát.
-Jó fej lehet. - nevetett a lány, s ő is nekilátott elfogyasztani a Sacher-tortaszeletet.
-Az is. Ez ilyen szívatás dolog.
-Értem. - mosolygott.
Mindketten lerakták a villát, és James kifizette a számlát. Kifelé sétáltak, közben szóba került az iskolai színdarab. Rebecca - beleélve  magát a témába - lelkesen beszélt róla, míg a fiú mosolyogva hallgatta. Beszálltak az autóba, amikor is James kapott egy újabb SMS-t. Az üzenet elolvasása után Reakció nélkül letette a telefont. Rebecca nem látta a feladót.
-Nos, mehetünk?- hajolt közelebb a fiú. A lány szívverése minden ilyen alkalommal felgyorsult, s egy szót sem tudott kinyögni. James, - élvezve a zavarát - elvigyorodott.
-Elvitte a cica a nyelved, édes?
-Nem!- Rebecca erőt vett magán, s megrázta a fejét. Kezét a fiú mellkasára helyezte, s eltolta magától. James kivillantotta fehér fogait, s hátradőlve az ülésen, beindította a motort.

~~

Később
-Soha nem fogja neked megbocsátani. - Harry a fejét rázva beleütött a bokszzsákba.
-Nem így kellett volna. Lehettél volna figyelmes vele, most elég rossz véleménye van rólad. - dühből két ököllel verte a zsákot.
-Tudom! Tisztában vagyok vele, hogy egy totális f*szfej vagyok, egy barom. - kiáltott rá a fiúra.
-Az vagy. Ismerlek már annyira.- értett vele egyet.
-Inkább hagyj békén! - vágta oda neki a göndör.
-Ahelyett, hogy segítséget kérnél tőlem, inkább ostobaságokat vágsz a fejemhez. Nem gondolod, hogy található megoldás a problémádra?
Harry megállt egy pillanatra, s felé fordult. Majd nyugodt hangon megszólalt:
-Azt mondtad, hogy Bella soha nem fog megbocsátani nekem. Most meg azzal állsz elő, hogy tudsz segíteni? Tudod mit? Igazad volt. Igazad volt abban, hogy nem tehetek semmit. Ezek után nem. Mert kihasználtam Őt, majd úgy intéztem a dolgokat, hogy őt nézzék hülyének helyettem.
-Amit jól is tettél. Ha nem tetted volna, akkor ezt a beszélgetést közöttünk egy üvegfallal ejtenénk meg. Saját magad védted. - vonta meg a vállát a magas alak, majd sétálgatni kezdett a teremben.
Harry leroskadt az egyik padra, s megtört hangon ejtette ki a szavakat.
-Bűnös vagyok. A francba is, jogosan ülnék a dutyiban! - a fiú leguggolt hozzá, hogy egy szinten legyenek.
-Nem tehetsz arról, hogy ilyen vagy. A gonoszság a véredben van, úgy mint nekem. De te vagy a vezér, emlékszel? Nem lehetsz gyenge, magabiztosságot kell sugallnod.
A göndör megrázta a fejét.
-Egészen idáig ilyen voltam. De ő... túlságosan fontos nekem.
-Semmit nem tud arról, amire képes lenne. Megtaníthattad volna használni az erejét, ahelyett hogy előkaptad a macsó ,,én mindenkit megszerzek" énedet. Persze ez is belefért volna, de máshogy is bánhattál volna vele.
Harry felállt, s újra a zsákhoz lépett.
-Tudom. Kellett volna még idő. Nem gondoltam, hogy ilyen jól kijátsszák a rendszeremet. Elhatalmasodott rajtam a hatalomérzet, nem tudtam ellenállni neki. - hirtelen ütött egyet, majd folytatta. -Én túlságosan szívtelen vagyok, ő pedig.... a másik véglet.  Törődik másokkal, van benne egy kis visszahúzódó jelleg is, de csak a megfelelő helyzetben.Ahogyan rám nézett... nem tudtam megállni. -ütött újra, de nem olyan erősen. Ő unott képpel hallgatta Harryt.
-Egyébként mi van veled? - a fiú csodálkozva nézett rá, majd lassan válaszolt.
-Megvagyok. Van egy lány, aki...szóval... eléggé tetszik nekem.
Harry hitetlenkedve fordult felé.
-Igazán különleges lány lehet, ha a nagy ,,én soha nem leszek szerelmes" meg sem tud szólalni az említésére.
-Szerintem menj, és beszélj Bellával. Ne úgy, mint eddig. - forgatta meg szemeit az angyal, majd barátját válasz nélkül hagyva elhagyta a termet. Harry a helyzet ellenére elvigyorodott, majd összeszedte magát, s követte barátját.

~~

Bella a színdarab szövegkönyvét lapozgatta az ágyán ülve, s újra és újra elismételte a főszereplő sorait.
Tisztában volt vele, hogy már kiosztották a szerepeket, és csak egy kisebbet kaphatna, de ő soha nem az a lány volt, aki a színfalak mögött húzódott meg. Tudta azt, hogy miben jó, s ehhez a színészet is hozzátartozott. Imádta beleélni magát más szerepébe, odavolt a drámai helyzetekért, s sokszor mondták már neki, hogy teátrális. Általános iskolában tagja volt a színjátszó csoportnak, ahol kiemelkedően szerepelt. Kórusba járt, aztán énektanárhoz. Már akkor tudta, hogy a
művészet az, amit igazán szeret. Tapasztalatai alapján tudta, hogy a lényeg a magabiztosság - minden helyzetben.
Elkezdett sétálgatni, s memorizálta a szöveget:
-Azt hiszed, hogy nekem könnyű az életem? Hogy sebezhetetlen vagyok?
Ez nem így van, nagyon nem. Te nem ismersz engem, hiába hiszed azt. Ti mind elítéltek, pedig fogalmatok sincs arról a zűrzavarról, ami a fejemben van. Hogy mennyire érzékeny tudok lenni. És a legnagyobb baj az, hogy nem is próbáltok megérteni engem, ragaszkodtok az általam alkotott valótlan képhez. Így egyszerűbb utálni, ugye?
-Hm. Nagyon indulatos volt. - a lány megperdült a tengelye körül, s csodálkozva nézett Harry-re.  Aki pár lépéssel mögötte állt. Automatikusan hátrált, egészen a falhoz lapult.
-Hagyj békén - nyögte ki.
A fiú - reakcióját látva - szomorú arccal nézett rá.
-Ne félj tőlem... kérlek. Már nincs rá okod.
-Nem olyan könnyű elfelejteni - suttogta a lány, s megpróbálta összeszedni magát. Kiegyenesedett, s előrébb lépett.
-Tudom. És megbántam. - hangja őszintén csengett, miközben közelebb ment a lányhoz, akinek a szíve vadul kalapált. A fiú illata örökre becsempészte magát az emlékezetébe, s most felhozta mindazokat a tetteket, melyeket elkövetett ellene. Megfélemlítettnek érezte magát, sarokba szorítottnak.
-Soha többet nem foglak bántani, ígérem. Idő kell ahhoz, hogy megváltoztassam az önző viselkedésem. -magyarázta Harry, miközben szemkontaktust tartott Bellával. A lány hamarosan elkapta a tekintetét, s lassan megtalálta a hangját.
-Teljesen magadnál voltál, ez nem mentség.
Az angyal a hajába túrt. Rettentően érezte magát, gyötörte a bűntudat és a tehetetlenség gondolata.
-Igazad van. -pillantott rá vissza. -Mi, Sötét angyalok máshogy működünk, mint az emberek. Mi csak a saját érdekeinket tartjuk szem előtt, azt tesszük, amihez kedvünk van és azzal, akivel akarjuk. Akár erőszak árán is. - felsóhajtott, s összeszorította az állkapcsát. Bella kíváncsian hallgatta.
-És ezért utálom magam. Mindig is ilyen voltam, de idő kellett, míg rájöttem, hogy melletted nem akarok rosszat tenni. Hogy nem akarok ilyen lenni. Azt akarom, hogy azt lásd bennem, akit látni akarsz. - suttogta. Idő közben egyre közelebb kerültek egymáshoz, így Harry - képességeinek hála - érezte a lány gyors szívverését, félelemmel vegyes kíváncsiságát. Félig kék és félig zöld szemeiben a göndör bizonytalanságot látott megcsillanni. Éppen magában vívódott.
,,Ettől függetlenül megtörtént. De ha egyszer nem teljesen az ő hibája! Nem... vagyis... ő uralja a testét, ő hajtja végre a tetteit. Hibázott. Akkor miért érzek így iránta? Mit tett velem ez idő alatt?"
-Igen, hibáztam. Nem kell megbocsájtanod. - válaszolt gondolataira, mire elnyíltak ajkai a meglepettségtől.
-Ne olvasd a gondolataimat! - szólalt meg kissé parancsolóbb hangnemben, mire a fiú elvigyorodott.
-Ne haragudj, megszokás. - a lány a mosoly hatására elkapta tekintetét. Nem akart vonzalmat érezni annak tettei után.
-Bella...-nyúlt kezéhez, mire ijedten elhúzta azt és hátralépett. A fiú arca csalódottságot mutatott.
-Én...-kezdett bele, de ekkor hátában szúró, lüktető fájdalmat kezdett érezni. Visszafojtott egy kiáltást, s azonnal Hátrafordult.  Mögötte Nick állt egy fehéren izzó angyaltőrrel a kezében, dühös tekintettel.
-Mit keresel itt? Hagyd békén Bellát! - a fiú érezte, ahogy lecsorog hátán a vére, s fájdalmát elnyomva nézett  farkasszemet a lány őrangyalával, aki lefagyva, döbbenten állt még mindig ugyanott. Nick magához húzta a lányt, ekkor Harry - a sebére kapva a kezét-felkiáltott, és lehanyatlott.
Alatta egy vértócsa gyülekezett, érezte, hogy gyengül. A döfés olyan helyre ment, amely könnyen megsérül, s az angyalok testének legfájdalmasabb pontja. Kiképzése alatt Nick sok mindent megtanult, a tőrt mester módjára tudta használni. A Fehér Angyal elégedetten figyelte ellensége szenvedését,miközben védencének szeme megtelt aggodalommal s megjelent egy könnycsepp a szeme sarkában. Ellökte magát a fiútól, és Harry mellé guggolt, aki már alig bírta nyitva tartani a szemét.
-El fog vérezni! Tegyél valamit! - kiáltott Nickre, de ő nem mozdult, csak elmosolyodott.
-Most Megbűnhődik mindazért, amit veled tett, örökre és visszafordíthatatlanul.
-Nem ölheted meg, adj neki más büntetést, ha bosszút akarsz. - azzal a lány - nem törődve a ténnyel, hogy csak fehérnemű van alatta - leráncigálta magáról a pólóját, s átkötötte a vérző sebet. Nick rezzenéstelen arccal figyelte őt, majd megszólalt:
-Ne higyj el neki semmit abból, amit mondott. Azt kihagyta belőle, hogy miután megtaláltak téged, utánamentem, ő pedig eldicsekedett a dolgokról. Nem úgy tűnt, mint aki nagyon bánja a tetteit.
Bella összeszorította a szemeit, és nem válaszolt. Harry oldalt feküdt, feje a lány ölében pihent, aki erősen arra gondolt, hogy begyógyul a seb, nyom nélkül eltűnik, és kezét felé helyezte. Meg sem hallotta a fehér angyal szavait.  Minden nagyon gyorsan történt:
Harry összegörnyedve felkiáltott.
-Állj! - harsogta Nick, s elhúzta onnan a lányt, aki csukott szemmel koncentrált a gondolatra.
A sebesült körül fehér fény derengett, felnyögött a fájdalomtól.
-Bella, engedd el! Nem mentheted meg! - fordította maga felé a lányt, aki érzéketlenné vált. Nem hallott semmit, csak zúgást, s furcsa jelek jelentek meg lelki szemei előtt. Úgy érezte, mintha lebegett volna, mintha angyali ereje lett volna. Olyan volt, mintha teljesen máshol lenne, nem volt ura a saját testének.
Ekkor Harry még utoljára felkiáltott, majd a pulzáló fény gyengülni kezdett. Ezzel szemben a lány hirtelen összecsuklott, Őrangyala elkapta.
-Elvesztette az eszméletét- mormogta maga elé. Karjába kapva óvatosan lefektette az ágyára, betakarta. Közben Harry zavarodott arccal felállt, megmozgatta magát, s azt tapasztalta, hogy semmi baja sincs. A fehér padlóról eltűntek a vörös foltok, már csak a lány és az ő pólója igazolta az előbb történteket. Kezébe vette a ruhadarabot, s elgondolkozva meredt rá.
Nick összehúzott szemekkel figyelte.
-A következő alkalommal nem hagyom, hogy meggyógyítson. Most pedig tűnj el.- Harry visszatámadott.
-Nem fogok eltűnni! Azért jöttem, hogy beszéljek vele. Egyébként nem mondták még neked, hogy nem támadunk hátulról, aljas módon?
A Fehér angyal fenyegetően közelített hozzá.
-Nem érdekel -sziszegte - ,a lényeg, hogy megszűnj létezni. -a fiú győztesen elmosolyodott.
-Ugye tudod, hogy csak a testem hal meg, a lelkem nem?
-De nem örökre él. - most Nicknek jelent meg gúnyos mosoly az arcán.
-3 alkalom. A 4-diknél véged. - Harry szarkasztikusan bólintott.
-Igen, nagyokos. Téged pedig akkor lehet megölni, ha a védenced is meghal. - Nick szemeiben harag gyulladt.
-Ne akard, hogy megint megszúrjalak!
-Soha nem akarnám Bella halálát. - komolyodott el a fiú. -Ha már a halálnál tartottunk, én is tájékoztattalak arról, hogy tudom, mi a végzeted. - az angyal megrázta a fejét, s nem fordított több figyelmet felé.
A lány arcát figyelte aggodalommal, s megsimogatta. Harry keze ökölbe szorult.
Nick elsimította Bella szemébe logó tincseit, majd kárörvendően fordult ellensége felé.
-A te érintésedtől fél, míg az enyémtől nem. És jó lenne, ha lelépnél, nagyon kifáradt. Még nem tudja használni az erejét, pihennie kell.
-Tudom. -bólintott a srác. -De ilyen könnyen nem szabadulsz meg tőlem. - nézett vele farkasszemet.
Tartották a szemkontaktust, majd Nick határozott hangon odavetette:
-Ha még egyszer a közelében látlak, újra megpróbállak megölni.
-Akkor hamarosan találkozunk! - intett a Sötét Angyal, s visszanézett a lányra. Tekintetében gyengédséget lehetett felfedezni. Ellensége komoran meredt rá, mire kilépett az erkélyre, kieresztette ébenfekete szárnyait, s felszállt a magasba.
Nick felsóhajtott, majd elővett egy tiszta pólót a lány hatalmas gardróbjából. Óvatosan ráadta, s megpróbálta nem megsérteni azt, hogy Bella eszméletlen. Tekintete minduntalan a fedetlen bőrére terelődött, keze alatt érezte szívének lassú, egyenletes dobogását. Végül elnézve nyelt egyet, feladta rá a ruhadarabot, s betakarta. Ledőlt mellé, és figyelte, ahogy lélegzik. Szája enyhén elnyílt.  ,,Úgy megcsókolnám! " -gondolta a fiú, vágyakozó tekintetet vetve ajkaira. Tétovázva közelebb húzdodott, de végül győzött a lány iránt érzett gyengéd szerelme, s csak a homlokára adott egy puszit.
Nem akarta kihasználni őt ilyen állapotban.
-Miért nem tudsz úgy szeretni engem, mint én téged? - mormolta.
Megfogta a lány apró kezét, lehunyta szemeit, s fehér fényt, azaz erőt adott neki.
-Elmondjam neked, hogy mire vagy képes? Vagy védjelek meg ettől a hatalmas erőtől, ami megváltoztatná az egész életed?- súgta. Elmosolyodva végigsimította a lány homlokát, Bella lassan ébredezni kezdett.
Alighogy kinyíltak szemei, riadtan ült fel és nézett körbe.
Végül észrevette őrangyalát, aki mosolyogva nézett rá.
-Minden rendben van, nyugodj meg.- nyugtatta Bellát, s magához ölelte. A lány értetlenül és zavartan simult ölelésébe, majd megkérdezte:
-Mikor aludtam el? - elhúzódott tőle, Nick pedig válaszolt.
-Nem tudom. Idejöttem, hogy meglátogassalak, de már aludtál. Bella az órára nézett, ami 7 óra 7 percet mutatott. Azonnal felpattant és az íróasztalához sietett. Gyors mozdulatokkal bepakolt az iskolatáskájába, és kezébe vette a színdarab szövegét.
-Gyakoroltam egyáltalán a meghallgatásra? - kérdezte magától. Nick mögé lépett és átkarolta, fejét a nyakhajlatába temette, mire a lány megmerevedett. Rossz előérzet kerítette hatalmába.
-Nyugi, nem kell sietned. Holnap amúgy sem lesz dolgozat. - mormolta. Lehelete csiklandozta a bőrét, mire élesen szívta be a levegőt.
-Nick...- szólt, megpróbálta lefejteni kezeit a derekáról.
-Csak maradjunk így-suttogta rekedt hangon.
-Hiányzol nekem. Azt mondtad, idő kell, de szükségem van rád.
-Igen, idő kellett, de én csak... nem akarok kapcsolatot senkivel.-szólt gyenge hangon Bella. Nick ölelése ismerős volt a számára, így nem félt, de most kényelmetlennek tartotta a helyzetet.
-Engem ismersz. Tudod, hogy odavagyok érted. -azzal belecsókolt a nyakába. A lány megrémült, s erősen ellökte magától.
-Mit művelsz? -mellkasa vadul hullámzott, szemrehányóan nézett az angyalra. Nick lesütötte a szemeit és a hajába túrt.
-Ne haragudj. - a lány összefonta karjait, távolságtartóan nézett rá.
-Szükségem van rád. Szeretlek - nézett mélyen a szemébe.
-Pontosan tudod, hogy hogy érzek irántad. Barátként tekintek rád. - mondta őszintén a lány.
-Ez nem mindig volt így. -rázta meg fejét az angyal. -Mi történt? Minden tökéletesen működött köztünk.
-Rájöttem, hogy amit irántad érzek, az nem szerelem.- válaszolta a lány. -Te a védelmezőm vagy. Olyan nekem, akár egy báty.-mire ő elkeseredett arccal hátralépett.
-Én most megyek. - a lány utána nyújt.
-Várj, tudnom kell, hogy mi volt ez az egész! Álmodtam? Te tényleg meg akartad...
-Felejtsd el! -vágott közbe rideg stílusban. -Csak  képzelődtél.Nem történt semmi. És köztünk sem. - azzal a fiú elfordult, s köddé vált.
Bella leblokkolt, túl sok volt a kérdés, és kevés a válasz.
-Ez őrület - suttogta maga elé. - Úgy érezte magát, akár egy marionett bábu. Bárki dróton rángathatja, befolyásolhatja életét. Elege lett. Keserű helyzetéből telefonja üzenetjelző hangja zökkentette ki. Mély sóhajjal nézte meg, de a küldő láttán megdobbant a szíve.

Remélem jól vagy. Holnap mindent megmagyarázok, délután meglátogatlak. Vigyázz magadra, és légy ügyes a suliban.
H